Hi!
Nem állt meg az élet, csak kicsit mással voltam elfoglalva. Persze az edzések mentek rendesen, de most nem írok részletes jelentést. Kicsit vastagabb lettem a mérleg és a tükör szerint is, karban ez fél centit jelent, ami jelen körülmények között nem rossz. Tudom, hogy sokan hidegen mérik a kart, mert úgy az "igazi", de az enyém pumpálva is valódi, meg Arnold is úgy mérte, és így közelít az 53-hoz. Szűken most 180-al nyomtam hármat, az könnyen ment, szóval remélem sima nyomásban is feljebb tudok menni 210-re. Felhúzás az nem ment a héten, a 190 mintha a földhöz ragadt volna, de talán túl nagyok az elvárásaim három edzés után. Majd megerősödök ebben is. Nagyjából ennyi.