Én azt mondom, ha csak a második meccset nézzük a Chelsea-nek kellett volna továbjutni, de ha mindkét meccset akkor már teljesen más a szitu!
Az első meccsen Ballack, Alex, Bosingwa közül legalább egynek de inkább kettőnek két sárgát=pirosat illet volna kiosztani, valamint ott is volt egy jogos tizenegyes a Barca javára amit nem kaptak meg. A második meccsen az 1-1-et pedig magának köszönheti a Chelsea ugyanis a gól után nagyon vissza álltak és a kontrákra alapoztak, valamint kb az 50.ik perctől húzták az időt. Szerintem az első meccs eredménye annak köszönhető, hogy a játékvezető engedte a kemény játékot és így a Chelsea játékosok nyugodt lélekkel aprították a Barcásokat. A másodikon a piros lap kiosztása iszonyat fogalmatlanság volt, valamint 1 büntető azért benne volt a mecsben, vagyis 1-1 meccset eldöntő hiba ide is oda is.
De a lényeg:VÉGRE NEM AZ ANTIFOCI NYERT!