Úgy tűnik, most már biztosra vehető, hogy 2009 szeptemberében nem rendeznek gyorsasági motoros nagydíjat Magyarországon. A Magyar Nagydíj szervezője közleményt adott ki, mely alapján a Share Capital hivatalosan kérte a halasztást.
A beruházó beszámolója szerint a cég már hatmilliárd eurót költött a pályaépítésre, de a gazdasági válság miatt nem kapta meg a kereskedelmi bankoktól a szükséges hitelt, a pálya építési költségeinek ötven százalékát kitevő 45 millió eurót. Az összeg másik fele a cég rendelkezésére áll.
A vállalat a Magyar Fejlesztési Bankhoz fordult, de az MFB nem egyezett bele a hitelkonstrukcióba, melynek átdolgozását már elkezdték.
A Share Capital közleményéből kiderült, a beruházó mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen MotoGP-verseny Sávolyban, de erre leghamarabb 2010 tavaszán kerülhet sor.
Kedden Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos, majd a sportért is felelős önkormányzati miniszter, Gyenesei István is jelezte: nincs esély arra, hogy az őszre elkészüljön a sávolyi Balatonring....AKKOR mikorra lesz