Korda Gyuri Autója - Ford Focus RS
All-in! Korda Gyuri pedig üvöltene az izgatottságtól, mert én bizony megadnám! Ez az autó frenetikus, zseniális, dögös és naggggyon vad!
Annak idején a Focus ST volt a csúcs. Bevallom, nagy szerelem volt, nagyon tetszett. Aztán a Ford gondolt egy nagyot és úgy döntött, feltámasztja az Escorttal együtt eltűnt RS-t. A két betű visszatérése már önmagában is nagy izgalmat váltott ki az egykori Escort RS rajongóiból, de ez persze önmagában nem lenne elég a sikerhez. A Ford mérnökei pedig nagyon összekapták magukat! Az ST egyik érzékeny pontja a futómű volt: nagyon feszes volt és a legkisebb úthibánál is megszabadította az embert a vesekövétől. Az RS-nél ezt is megoldották a mérnökök: az autó ugyanis annak ellenére, hogy hihetetlenül fekszi az utat és rettentő stabilan vezethető, nem rázza ki az ember belét minden egyes úthibán. A megsüllyedt csatornafedél okozta egyenetlenséget finoman tompítja. Ennek ellenére az RS futóműve úgy tapasztja a gumikat az úthoz, mintha ragasztva lennének. Nincs olyan kanyar vagy manőver, amivel zavarba lehetne hozni. Mielőtt belemennénk abba, hogy ehhez a zseniális futóműhöz mi párosul még műszakilag, nézzük a dizájnt!
Az RS hátulról a legeszementebb. Hatalmas hátsó szárny, két óriási kipufogóvég, diffúzor és sötétített üvegek. Már ez önmagában is elég lenne, azonban elöl hatalmas légbeömlőkkel, rácsokkal, emelt motorháztetővel (amin szintén légbeömlők vannak) vonzák magukra a tekintetet. Oldalt persze sportküszöb van, hatalmas felniken peres gumik és kiszélesített kerékjárati ívek valamint az ajtó előtt diszkrét RS-felirat. Belül szintén rádobtak egy jó nagy lapáttal az eredeti belsőre: RS-logós kormány, egyedi számlapok a műszereken és a középkonzol tetején három másik műszer, amelyekről a turbónyomást valamint az olaj hőfokát és nyomását olvashatjuk le. Aki olyan kiváltságos, hogy egy ilyen autóba bejut, az két a karosszéria színével azonos Recaro kagylóülésbe ülhet be. Hangsúlyozom, hogy nem sportülés, hanem igazi kagylóülésről van szó! Ezek persze a legdurvább kanyarokban is tartják az embert minden irányba és emellett még kényelmesek is. Ez a Ford Revo Knuckle futóművének köszönhető, amely gyakorlatilag egy módosított McPherson-futómű. Ennek köszönhetően az önzáró differenciálmű ellenére könnyen kormányozható az autó, ami forradalmi eredménynek tekinthető. Azt is fontos kiemelni, hogy a hasonló autókkall elentétben az úthibák, nyomvályúk és egyebek sem kapkodják ki az ember kezéből a kormányt. Egyszerűen hihetetlen könnyen vezethető az RS.
Erre a tartásra szükség is van, mert a vezető előtt egy 305 lóerős fenevad dolgozik! Ez már önmagában is tiszteletet érdemel, de a legdurvább az egészben a 440 Nm-es nyomaték. Ennek köszönhetően a kocsi úgy indul meg, ha az ember lepadlózza a gázpedált, akkor úgy indul meg, hogy ehhez foghatót csak a Subaru Impreza WRX STi-ben tapasztaltam. Páran talán fanyalognak azon, hogy elsőkerék-hajtású az RS, de Istenemre mondom, hogy a vezetési élményből ez semmit nem vesz el. Régóta az a hit van érvényben, hogy az igazi sportautó hátsókerekes vagy összkerekes, de azt kell, hogy mondjam, erre az RS alaposan rácáfol. Vizes úton ugyan néha kicsit elforog a kerék, de abszolút tolerálható mértékben. A menetteljesítményekre visszatérve: a 100-as sprintet 5.9 másodperc alatt teljesíti az autó, aminél ugyan van jobb, de nem álló helyzetből verhetetlen kategóriájában az RS. A végsebesség 263 felett van, ennek fényében pedig kifejezetten barátságos a 14 literes fogyasztás, hiszen egy 2.5 literes turbómotorról van szó. A legszívetmelengetőbb azonban a hangja! Valami olyan duruzsolást produkál az erőforrás, hogy az ember egyszerűen képtelen visszafogni magát, ha meghallja. Nagyon kevés sportautóban volt ilyen aukusztikai élményem. Azt pedig majdnem elfelejtettem - bár magától értetődő, - hogy hatsebességes kéziváltóval gangolhatunk fel és alá.
Az RS ára kifejezetten alacsony: 9.4 millió forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kínálatban ez a legjobb vétel minden szempontból. Az összekrekes versenytársak legalább 2 millióval drágábbak, ennyit viszont nem ér az összkerékhajtás, mert a Focus RS valóban az egyik legkezesebb vadállat, amivel eddig dolgunk volt. Aki viszont ilyet szeretne, annak sietnie kell, mert egész Európában hatalmas a kereslet iránta és hazánkba is mindössze 10 darabot értékesítenek belőle idén. Aki tehát ebbe a 10-be nem fér bele, az csak 2010-ben ülhet bele a csúcsragadozóba!
Üdv, Prod