Prod Teszt
Ohne Kompressor - MINI John Copper Works
A megújult JCW egy igazi vadállat. A legfontosabb változás persze a motor, ami továbbra is 1.6-os, azonban már nem kompresszor gondoskodik a hihetetlen menetteljesítményekről, hanem turbó.
Ennek előnye és hátránya is van.
Külsőleg minimális változtatásokat eszközöltek az autón az előző modellhez képest. Gyakorlatilag csak akkor lehet ezeket észrevenni, ha egymás mellé állítunk egy új és egy régi JCW-t. A nagy változás, ahogy már említettem, a fehércsíkos motorháztető alatt van. Az 1.6-os aggregáthoz két turbó is kapcsolódik, aminek eredményeként 211 lóerő áll a vezető rendelkezésére. 1850-es fordulattól már rendelkezésre áll a 260 newtonméteres nyomaték, ám túltöltéssel elérhető a 280 Nm is. Ennek megfelelően hihetetlen módon tud megindulni a kis méregzsák. Ilyenkor préseli az embert a sportülésekbe, amelyekből szerencsére nem akar kiesni az ember, mert oldalt is jól tartanak. Erre szükség is van, mert a vezetőnek nem szabad az ülésben maradással bíbelődnie. A 100-as tempót mindössze 6.5 másodperc alatt éri el az autó.
Ezt a kocsit bizony meg kell zabolázni, keményen kell bánni vele! A kormány minden kisebb úthibánál szeretne egy kicsit elfordulni erre vagy arra. A sofőr munkájáért cserében viszont olyan vezetési élményt nyújt a JCW, hogy az leírhatatlan. A kocsi sarkain lévő kerekek hihetetlen stabilitást adnak az autónak a kanyarokban, a kormányzás annyira direkt, mintha egy gokartban ülne az ember. Igaz, ezt az érzést növeli az alacsony üléspozíció is. Az elektronikus diffizár szintén hozzájárul a szinte páratlan úttartáshoz.
A turbós JCW ugyan valamivel lustább, mint a kompresszoros előd, de csak egy hangyányival - annak ellenére, hogy papíron 1 lóerővel erősebb. Ezért azonban kárpótol a fogyasztás, ami azt jelenti, hogy ha az ember nyomja neki, akkor is 10 liter alatt tartható a fogyasztás, ami az előd 12-13 literes étvágyához képest hatalmas előrelépés. Ennyit megér, hogy egy picikével lomhább. Hihetetlenül jó viszont a váltó, amely nagyon pontos és nagyon rövid utakon jár, de az áttételezését is jól eltalálták. Persze hatgangos. És szerencsére hangos, de nem zavaróan. Ha az ember kicsit meghuzatja, majd lelép a gázról, akkor még vissza is durrog, ami óriási élményt jelent az amúgy is isteni motorhanghoz párosulva.
A kocsi belseje nem változott gyakorlatilag semmit. Gyönyörű bőr belső volt tesztautónkban, amelyben továbbra is vannak olyan érdekességek, mint a változtatható színű utastérvilágítás, de van már Bluetooth-kihangosító is, ami elég jól működik. Egy ilyen autóban természetesen a CD-s rádió is jól kell, hogy szóljon, ezt a mérnökök sem felejtették el a tervezéskor. A MINI-nek két hibája van összesen. A sportfutómű miatt nagyon ráz a borzalmas rossz állapotú magyar utakon valamint kicsi. Hátul gyakorlatilag csak Mini Me férne el, a csomagtartóba pedig nagyjából egy utazó és egy sporttáska.
A JCW ára 8 millió forint alapfelszereltséggel. Ez gyakorlatilag egy jobban felszerelt, takarékos családi autó ára, vagyis egész biztos, hogy csak azok fognak MINI JCW-t venni, akik divatból akarnak ilyet és egyáltalán megengedhetik ezt maguknak. Nekik viszont hatalmas élményben lesz részük - ez kétségtelen!