ezt az állapotot kell megszüntetni ebben a kibaszott országban, hogy pár elvtelen "liberális" megélhetési jogvédő ténykedése miatt a tisztességes adófizetőnek kelljen rettegésben élnie. A kafferek lenyilatkozzák, hogy félnek és ezért szamurájkarddal meg kaszával fognak járőrözni, és puszta félelemből bárkit azonnal lekaszabolnak, aki csúnyán néz rájuk. Erre Bencze "'Hombárfejű" József altábornagy megkéri őket, hogy ezt ne tegyék.
érdekes, hogy 8 perccel bármilyen, varjak sérelmére elkövetett bcs után kinő a földből az összes ilyen geci (Kolompárorbán, Mohácsi, Hortáth Aladár) és már azonnal TUDJA hogy rááásszistááááá bűncselekmény volt. A rend őrei meg buzgón bólogatnak, igaz, helyszinelni biztos nem tudnak, ugye a gyújtogatós történet után kimentek, nem találtak semmit, majd 12 óra múlva megint kimentek, és hirtelen odanőtt minden bizonyíték, oszt némmá, még lődöztek is, igaz ezt 12 órával ezelőtt senki nem hallotta... és egy 12/70es szép piros shell alapján kijelenteni, hogy UGYANAZZAL a fegyverrel követték el, mint a korábbi lődözéseket.
A tisztességben megőszült, öreg parasztembert agyonverő cigányokra mér nem volt soha egy fillér fejpénz sem kitűzve? csak mer ez hetente előfordul, mellesleg, ja, hogy ezekről nem hallani? A rendőr meg fél a koherótól, mert vele szemben nem lehet igaza. EZ az undorító. Nálunk mondták már rendőrnek igazoltatásnál, hogy majd akkor, ha a 10 méterre erődemonstráló lakatosaladárokat is igazoltatták.
Egy közúti intézkedésnél is meg lehetne mondani, hohgy ez igen, az állampolgárt baszogatni, az megy. De majd akkor, ha a siófokihoz hasonló cigányrandalírozást szétverik, széttapossák lovasrendőrökkel.