0 Felhasználó és 3 vendég van a témában
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz főleg, annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor, vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz, főleg annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Idézetet írta: balic - 2010. Szeptember 19. - 20:19:54Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz főleg, annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba! a Jack3dre nagyon kíváncsi vagyok én is! majd írd meg a tapasztalataid!
Idézetet írta: Pity - 2010. Szeptember 19. - 20:24:01Idézetet írta: balic - 2010. Szeptember 19. - 20:19:54Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz főleg, annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba! a Jack3dre nagyon kíváncsi vagyok én is! majd írd meg a tapasztalataid! Szimpla N.O. fokozó, semmi extra. Nem mondom, hogy rossz, de semmi extra.......az, hogy kb. k.rva jó, meg világmegváltó formula csak reklámduma.
Gyakorlatila azért nem tartunk ilyen termékeket, mert 341234123. N.O. fokozónak lenne itt a boltban, semmi értelme .A Dark Rage sem fogy annyira, pedig erősebb, sokkal jobb összetételű temék...ok, drágább is.
Idézetet írta: Gabe - 2010. Szeptember 19. - 22:15:30Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.Géb vaze,lőjed szépen ki nagyba azt az avatart