Hát Dániel én is nagyon sajnálom hogy minden megváltozik, de talán még a barátságunk nem. Habár lehet csak kifelejtettél, de nem találtam magam a beszámolódban, ami egy kicsit meglepett
. Amikor előszőr elújságoltad a hírt (most a költözésre gondolok), akk a beszélgetésünk után csak ültem és gondolkodtam, hogy fogunk mi találkozni?
Aztán eszembejutott hogy van még egy éved Pécset ugyh ha én nem is fogok tudni olyan sürün látogatni téged azért még Pécset összefuthatunk kajálni, dumálni, vagy edzeni is.
Szerintem nagyon jól csinálod a dolgokat és jól teszed hogy megléped ezt a lépést, nem úgy mint faterodról amit meséltél egyszer.
A egészségeddel foglalkozz elsősorban, mert a nélkül sem Évivel sem a melóddal nem tudsz mit kezdeni, nem hogy versenyre készülni.
Mellesleg életem legnagyobb élménye volt színpadon állni és nyertesként pózolni és arra gondolni hogy csak büszke lesz rám az edzőm, mert a munkát bár végigcsináltam, de a tanácsaid nélkül a felét sem értem volna el. Ugyh ezt
nagyon szépen köszönöm!!!
Én kívánok minden jót mind a magánéletedben, melóban és sorolhatnám még, de akk inkább úgy írom hogy minden területen. Tudom hogy az elmúlt időszakban sok olyan dolog történt veled amiből akár egy is padlóra teszi az embert, rád meg több tucat zúdult és mégis állsz és méssz előre, és ehhez kívánok sok szerencsét, habár van egy mondás "Ha mindent megteszel a sikerért akkor a szerencse is melléd áll". Legyen rád is igaz ez a mondás.
Én melletted állok bármikor, bármilyen probélmád van elmondhatod.
Team Danybuilding is going forward!!!
További szép napot!!!