Na srácok én ott voltam. A késelésről én nem tudok nyilatkozni. Amiről tudok. Valamiért baromi nagy pánik tört ki fél12 körül. A biztonságiak mindenkit elkezdtek leterelni, és 3 lányt elsodort a tömeg, és a lépcsőn végigtaposták őket. 1 valahogy fel tudott állni, de 2 meghalt, akik egyik barátom ismerősei voltak. Láttam a képeket, mert meg kellett mindenkinek nézni hogy felismerik-e. Nagyon durván néztek ki. Mondták hogy a mentők nem értek ki időben, de szerintem már mind1 volt sajnos. Elvileg egy embert pedig a 3.-ról kilöktek, és egy padra esett, amiben tényleg van ráció mivel egy ripityára tört pad volt az első terembe, pont ott ahova leeshetett egy ember. Még ebből nem sokat érzékeltünk, negyed1-kor mentünk ki wc-re, és akkor jött be 10 rendőr hogy mindenki kifele. Kint még találgatott mindenki, aztán ment a körbetelefonálás, és így derült ki sok dolog. A lényeg hogy a 3 lány, aki meghalt nem leszúrták.
Amúgy érdekes volt mert már a beengedők KATI-ztak, kint baromi nagy tömeg volt mögöttem összeverekedett 2 srác, ököllel verték rendesen egymás fejét, én ugrottam rá az egyikre. Szervezés szar volt, sokkal több embert engedtek be mint kellett volna, motozás nem volt, ahogy kifizetted a jegyet belöktek a francba hogy bent tedd fel a karszalagot. Ha valamit nem írtam le és kíváncsiak vagytok, akkor leírom, ebben az esetben most mehet az OFF.