Akkor én is egy kis beszámolót (úgy hogy közben dirrekt nem olvastam el a többiek beszámolóját)
Péntek:
Nálam találkozó: PPG, Alpi, Humi, Fastor. Én még javában tv-t nézek a Zsuzsival történt péntek déli lábazás után, s nyalogatoma sebeimet, mikor már mindenki nálam volt. Kapkodás, és ezerrel pakolás, frissen mosott motorral kiállás és Go Kécske. Mivel iszonyatos mód meleg volt, ezért nem tudtam döcögni -2-vel a sorban és mondatm Humiéknak, hogy leléptünk. Na ez volt a hiba, elkapott minket a nagy ZUhi ami hatására 1,5 órát álltunk a buszmegállóba szarrá ázva. Az eső nem nagyon akart szűnni, így hát Évivel arra jutottunk, hogy el kell majd indulni ha kicsit csillapodik. Közben pisilés a buszemegállóban, úgy hogy közben egy kamion vagy 100 -al húz el elöttünk, s engem így hátulról teljesen betakar a víz. Hallelújaaaa
Érkezés, Kipakolás, Mérgelődés az eső miatt, Kaja. Ádám, Brigiék, Dodiék, Johnnyx, Newl Béla, Pumela, Atom már ott esznek és mi is beszálunk. Majd a kaja végeztével át a másik vendéglátó egységbe, és Dodiékhoz csatlakozunk, Kb éjfélkor Évi aludni tér, mi viszont rendületlenül beszélgetünk tovább. Kb hajnali egy felé, Dodi teljes rendű csajozása és eszmefuttatásai (meg Ádám kb 10.-ik pálinkája után) lefelé vettük az utunkat a Bulik szintere felé. Mikor leérünk mit látunk? Humi, Fastor, Pumela, Ádám, Johnnyx buliznak s hívnak minket is, de mi inkább csak tovább sétálgattunk. Dodiék kinéztek egy helyet maguknak ahol le is ültek és nem kevés poén után Brigiékkel és Alpival a hasunkat fogtuk. Nem voltam mostanában buliban s annyira röhögtem a szarrá szívott embereken illetve a "szép"lányokon, hogy már fájt a hasam. 2-felé fel és már 4 felé aludtam is.
Szombat
8-kor arra ébredek, hogy valaki beszélget, mondom ezt megnézem magamanak, hát kik voltak? Alpi és Ádám ezerrel nyomják. Bedugom az ajtón a fejemet és mondom, megyek le boltba kaját venni, mire a válasz "mi már kajáltunk de lekísérünk" Na az első próbálkozásra a kisbolt ami tavaly üzemelt be volt zárva, így közös választás alapján (illetve a közeli reklámtábla hatására) irány Spar barátunk. 3100 méterre levő boltba gyalog mentünk, mire odaértünk, már volt vagy 30 fok és még beszélgetni sem volt erőnk, majd egy kis bevásárlás után hazafelé. A végén mezitláb mentünk de annyira szenvedtünk, hogy Ádám egész végig szamarat játszott: "Ott vagyunk már?" Na hazaértünk s egy kis kaja után Alpiék egy kis szundit vetettek be, míg engem Évi szőrtelenített. Ami természetesen későb kiderült, hogy nem a legjobb ötlet volt, mivel szó szerint hófehér voltam. Délután Ádámék felébredtek és mentünk le a partra. Szakács Sanyiék, Seth, Zotya, Grizlyék, H.Laci, Hopika, God Vazzegék, Massino, Coweebooék és még sorolhatnám az érkezők sorát együtt lementünk a partra és Hatalmas fürdés, Napozás, Strandröpi, Kaja, és beszélgetések, majd szarrá égve a nagy gyomrommal és Évivel együtt elindultunk felfelé. Egy kis zaba felérkezés után Massinoval majd Coweebooékkal s jöttek Brigiék is fel. Együtt hatalmas zaba és történetmesélések alatt (természetesen az előző estét újjáelevenítve) hatalmasokat röhögünk. Aki nem maradt ott szombat estére azt hiszem élete legnagyobb poénjait hagyta ki, mert megint letévedtünk a bulikba és szarrá röhögtük magunkat. Találkoztunk White Tomeeval és spanjával Lacival, aki lepózólt nekünk a bulik közepén. Majd 3 csávó támasztott egy szemeteskukát akiket Béla le is fényképezett. Na ők voltak az ultraászok a bebaszásba azon az estén. Hajnali 1 felé fel megint kaja és Anti kerítéses tröténetét illetve Béla Padban ülős történetén BESZARTUNK a röhögéstől. Este utána haza de voltak akik még tovább tolták a bulizást.
Iszonyatosan örülök, hogy sokmindenkivel találkoztam megint és valakivel először! Iszonyatosan élveztem az egész kis pihenést ami elég fárasztóra sikeredett. Azonban az én részemről nem záródott jól a hétvége, mivel a pénteki hatalmas zuhi után a lakás elázott és mindenemet (ami be tudja szívni a vízet) ki kellett dobnom. A ruhák amik a földön voltak vagy kidobásra ítéltettek vagy mosásra.
Remélem mindenki tudta élvezni a kis beszámolót aki nem volt ott s őszintén mondom: Tényleg hatalmas dolgot hagytak ki. Akik nem csípték egymást év közben azok is jól megvoltak sőőőőt... Szóval remélem lesz még ilyen! Mindenkinek köszönöm! És remélem jól meg tudtuk BÉLÁVAL szervezni az egészet és mindenki jól érezte magát.