inkább bekopizom amit találtam:
Olvasónk levele:
Nagykátán már régóta van cigánybűnözés, de csak most éleződött ki teljesen.
Voltak kisebb összetűzések, nézeteltérések a cigányokkal, de ami most a hétvégén történt az heves indulatokat váltott ki. Mostanra nincs olyan nap, hogy ne kötnének bele valakibe.
Elmennek az általános iskola elé és az ott kijövő gyerekektől veszik el a pénzt, értéktárgyaikat. Kislányokat zaklatnak, beszólogatnak nekik. De este kezdődik az igazi terror, kevesen mernek kimenni sötétedés után az utcára.
Nagykáta, 2009.március 6-áról 7-ére virradó éjjel:
Pénteken mindenkinek véget ér a hét, hazajön a munkából, iskolából és estefele készülődik, hogy elmenjen valahova szórakozni. Ki diszkóba, ki füstös kis kocsmába, házibuliba.
A társaság, amiben vagyok körülbelül 10 főből áll és a megszokott törzshelyünkre mentünk este 8 fele. A szokásos dolgokról beszélgettünk, úgy mint munka, az ország helyzete, meg hát alig látjuk egymást és csak hétvégén tudunk összejönni egy jó beszélgetésre.
Aznap este Szalagavató volt a helyi művelődési házban és onnan is jöttek át.
Már a kocsma előtt is emberek álltak, mert nem fértünk be.
Hajnali kettő fele egy csapat (hátrányos helyzetű) közelített felénk, akik a nem messze lévő másik kocsmában lévő „cigánybuliból” jöttek. Mikor közelebb jöttek látni lehetett rajtuk,hogy sokan eléggé ittas állapotba vannak. Aztán odajöttek hozzánk és megjegyzéseket tettek a magyarságunkra. Végül dulakodni kezdtek, mire szóltunk a többieknek,hogy jöjjenek ki mert baj van. Egy gyereket behúztak maguk közé és négyen püfölték.
Az egyik barátom odament, hogy segítsen de őt meg lerántották a földre. Én odamentem hozzá és lerángattam róla. A másik közülünk való is földre került és elkezdték rugdosni. Mi segítettünk, akinek csak lehetett.
A helyzet már kezdett eldurvulni, emberek a sárban,repülő sörös üvegek is csattantak, felgyorsultak az események… Sok magyar elfutott, pedig lettünk volna szép számban. A kocsma vezetője jónak látta, hogy behív minket. Bementünk, a kocsma vezetője meg bezárta az ajtót. Abban a pillanatban betört az üveg.
A mellékhelységben a két sárban fekvő bajtársunkat mosdattuk le. Egyiküknek eltört az orra.
A fejének egyik része sár, másik része meg csupa vér volt. Egy kis idő után kinézve az ablakon láttuk, hogy kb. 30 felfegyverzett cigány áll. Mi meg voltunk bent vagy 8-an, meg aki bent maradt a verekedés után még 3-4 ember.
Vártunk egy kicsit hátha elmennek. Egy kis idő elteltével már nem volt ott senki,úgy hogy elindultunk az eggyel lejjebb lévő utcába. Mikor odaértünk kifújtuk magunkat, meg átbeszéltük,hogy mi is történt.
Hirtelen egy fehér kocsi tűnt fel, elhaladt mellettünk és 50 méterre hirtelen lefékez és kiszáll belőle 7 cigány. Egy testesebb kérdezi,hogy ”Ti kopaszok vagytok,Magyar Gárdisták,ki bántotta a testvíremet”
Aztán elkezdtek rohanni felénk, baseballütőkkel, husángokkal, ami éppen a kezük elé került. Felém egy féltégla repült ami mellbe is vágott,két barátom az árokba került az ütötték ahol érték. Akinek betört az orra, földre került és ott rugdosták. Egy másik barátom is a földre került oldalba kapták az ütőkkel. De nem hagytuk mi se magunkat, ahol értük ott ütöttünk. Egyszer csak beszálltak a kocsijukba és elhúztak.
Hárman a földön maradtak közülünk, a legrosszabbra számítottunk,de nem volt semmi komoly. Felsegítettük őket és az egyik nagyon fájlalta a bordáit.
Felkaroltuk kettőjüket és elindultunk az ügyeletre. Ott megállapították, hogy valószínűleg eltört a bordája. A másiknak törött orr és megrepedt borda. Elvitték őket a ceglédi kórházba röntgenre. Akik ott voltunk 6-an, azt mondtam, hogy szóltak a rendőrségnek, hogy menjünk be ,mert 8 napon túl gyógyuló sérülés és automatikusan indul az eljárás. Bementünk és hajnali 4-től reggel fél 8-ig voltunk bent. Megjegyezném, hogy fölöslegesen. Nem voltak túl segítőkészek.
Aztán mindenki haza, de óvatosan. A látvány leírhatatlan volt, egyikünk sem élt át ilyet még,de kiálltunk egymásért, ha kikaptunk is és vesztesként maradtunk .
De még folytatom tovább, mert ezzel a hétvége nem ért véget. Vasárnap egyik barátom meg egy ismerős elindultak,hogy meglátogassák a törött bordájú barátunkat. Már nem kellett sok, hogy odaérjenek a kapuhoz. Talán 5 lépés.
És akkor 10-15 cigány odament hozzájuk és szidni kezdték meg trágár szavakkal illették. Elkezdett hátrálni és abban a pillanatba kapott egyet az állára és a szájára, ami azonnal felrepedt. Végül gyorsan befutottak a barátunkhoz.
A hét elején visszahallottam, hogy mi kezdtük az egészet, mi kötözködtünk a cigányokkal, meg ami kiverte nálam a biztosítékot, hogy mi „magyarkodtunk”.
Nem tudjuk, hogy mi lesz még ezután, de nem fogunk lehajtott fejjel menni a saját városunk utcáin. Tenni kellene valamit, de nagyon sürgősen.
Üdvözlettel. Egy nagykátai magyar érzelmű
(olvasói levél - Szent Korona Rádió)
Itt nőttem fel, Nagykátán. De tudom rengeteg ilyen város van az országban, vagy még rosszebb. Volt ilyenben részem, meg hasonlóban is, igaz nem most hanem tizenévvel ezelőtt. Volt olyan amikor após meg a sógorom(aki kormányőr) mentek haza, apóséknak van egy krimójuk és bent 3 cigánygyerek molesztálta a pultost. Mikor beléptek megkérdezték mi a baj, ezekmeg vissza mer kivagyte? elővette a fleknit és megmutatta, ezekmeg azonnal nekiestek. Persze lerendezték a romákat, de aznap este pár autó kormányőr lejött pestről és rendet tettek. A rend nem tartott soká........a bíróságon még majnem após volt a hibás, ezekmeg ott sírtak hogy mi lesz velük mer állandóan molesztálják őket..........Én személy szerint rohadtul utálom a cigányokat, akinek ez nem teccik nyugodtan fejemhez vághatja......leszarom.