Ez nem titok! Én voltam.
Én még a régi rendszerben nőttem fel és a mindenkori vezetés mindig arra törekedett, hogy a nép ne nélkülözzön. Régen nem volt munkanélküliség, mindenki lakáshoz juthatott, minden dolgozó mehetett nyaralni a vállalati üdülőkbe. Az lehet, hogy eladták az országot az oroszoknak, de nem éltünk rosszúl. Akkor még nem ismertük az APEH-et, ami jelenleg a politika mellett a legnagyobb ellensége a népnek.
Az MSZP éveken keresztül halmozta az adóságokat, hogy ne kelljen szigorítania. Az igaz, hogy saját zsebre is dolgoztak, de ezt mindegyik hatalmon lévő megtette. Most is azt mondom, ha a Fidesz ebben az utóbbi öt évben a nem szón kivűl ismert volna mást is, akkor most nem lennénk ilyen szarban. Lehet engem megkövezni, de feláll a szőr a hátamon amint valamelyik fideszes megjelenik. Nagyon nagy baj lesz ha hatalomra kerülnek. Az utobbi időben szimpatizáltam a jobbikkal, de a választások óta valami megszakadt. Nem szimpatikus számomra a Morvai Kriszta szerepe a politikában. Az arogáns megnyílvánulásai szerintem már tulzásba mennek. Amióta a Bajnai kormány felállt azóta megyünk ki a gödörből. Lehet, hogy a mostani szigorításokat túlzásba viszik, de ezt már korábban és fokozatosan kellett volna. Csak a fidesz miatt nem tudtak és akartak szigorítani. Most persze ez már mindenkinek sok. Elmondom, hogy a választások után még nagyobb szigorítások lesznek.
Jelenleg nem tudom, hogy mi a helyes út, de ezek közül egyik sem jobb a másiknál.
Ez a saját véleményem volt amiért meglehet kövezni, ki lehet tiltani!
Hozzáteszem, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem!