Szerbia - Rövid üldözés után a szabálytalankodót megállították a rendőrök, majd az egyik utast fejbe lőtték.
Véres jelenetek zajlottak le csütörtökön hajnalban a szerb fővárosban: a belgrádi rendőrség egyik járőre üldözőbe vett egy Peugeot 307-es gépkocsit, miután annak vezetője áthajtott a piroson. Rövid üldözés után a rendőrök a kocsi elé kerültek, megállásra kényszerítették, és felszólították az utasokat, hogy szálljanak ki. Szemtanúk szerint az autó utasai és a két rendőr között vita alakult ki, amelynek hevében az egyik járőr fejbe lőtte az anyósülésen utazó 24 éves fiatalembert.
A tragédia a szerb főváros Új Belgrád nevű városrészében történt a hajnali órákban. A néhány szemtanú szerint szó sem volt dulakodásról, a fiatalok nem álltak ellen.
- Alig fél perc alatt játszódhatott le az egész. Szirénát hallottunk, a rendőrség terepjárója keresztbe fordult az úton, hogy elállja a Peugeot útját, majd a rendőrök kipattantak rendőrautóból, és azt kiáltották: kifelé, gyorsan! A két férfit megragadták, kirángatták a járműből, aztán szinte azonnal hallatszott a lövés - idézi a szemtanúkat a Press.
A lelőtt fiatalember barátnője a Blic-nek adott interjújában elmondta: szórakozni voltak az Akapulko nevű úszóházon, ám mivel barátja sokat ivott, nem akart vezetni. Úgy döntöttek, beül társuk autójába, barátnője pedig követi őket az ittas fiatalember kocsijával. Autójukat azonban szem elől tévesztette, ezért kisvártatva felhívta őt a barátja, hogy elmondja, hol vannak. - A háttérből az hallatszott: állj, kifelé! Aztán megszakadt a vonal - mesélte a még mindig sokkos állapotban lévő barátnő a lapnak.
- Tizenöt percet vezethettem, magam sem tudom merre, mikor felhívott Filip, és azt mondta: a barátomat lelőtték. Azt sem tudom, hogyan jutottam el a helyszínre. Az utca le volt zárva, mindenütt rendőrök voltak. A barátom a kocsi mellett feküdt. Nem hagyták, hogy lássam. Megjöttek a mentők is, de csak azért, hogy megállapítsák a halál beálltát. A rendőröket kérdeztem arról, mi történt, de csak megvonták a vállukat - mondta a rémült lány, aki három órát töltött éjszaka a rendőrségen. Azt mondta, nem találkozhatott senkivel a tragédiában résztvevők vagy a szemtanúk közül, de amíg tartott a helyszínelés, beszélt a Peugeot vezetőjével.
- Filip azt mondta, áthajtottak a piroson, üldözni kezdték őket. Végül elállták az útjukat a rendőrök, kiugrottak a kocsiból, és egyikük a vezető, másikuk a mellette ülő felé indult. Filip arra emlékszik, hogy miután a rendőr feltépte a vezető oldali ajtót, rögtön kapott tőle egy pofont. Abban a pillanatban dördült a lövés is - nyilatkozta a lapnak Jovana Dobrić, a halott fiatalember barátnője.
Milan Zarić, a fejbe lőtt férfi testvére elmondta: jártak a rendőrségen, ahol - mivel a boncolás tartott - ők sem láthatták a testet, de az illetékes tiszt elimerte, hogy a rendőr hibájából történt a tragédia. A tiszt szerint a rendőr megragadta Đorđe Zarić vállát, ám amikor ki akarta rángatni a kocsiból, a másik kezében tartott pisztoly elsült. Kérdéseinkre, hogy véletlenül lőtt-e, vagy hogy miért volt kibiztosítva a fegyvere, nem kaptunk választ - mondta a Blic-nek a testvér.
A rendőr előzetesben
A gyilkos rendőrtől az eset után azonnal elvették pisztolyát és jelvényét, vizsgálatot indítottak ellene. A rendőrség közleményt adott ki a tragédia után. Ebben az áll, hogy az elsődleges adatok szerint a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy a Peugeot áthajt a piroson, majd a fény- és hangjelzések ellenére tovább megy, és további piros jelzéseken hajt át, ezért üldözőbe vették, és megállították a kocsit. A benne ülőket felszólították, szálljanak ki. Néhány felszólítás után a vétkes rendőr kezében a szolgálati fegyverrel közelített a továbbra is az anyósülésen ülő Đorđe Zarić felé, aki mikor az ajtót kinyitotta, meglökte a rendőrt, kezével pedig eltolta a rá irányuló pisztolyt. Ekkor sült el a fegyver. Đorđe Zarić halálos fejsérülést szenvedett - áll a jelentésben, amely megemlíti még, hogy az áldozat vérében 1,36 ezrelék alkoholt találtak.