Nickname és becsület…
Először is szeretnénk mindenkitől bocsánatot kérni, akit megbántott valamilyen módon a Steve Namat által megpendített témában adott válaszunk. Ugyanakkor szeretnénk tisztázni néhány – korántsem lényegtelen – kérdést, amely a kölcsönös vádaskodások árnyékában elsikkadt, holott ezekről kellett volna érdemben értekeznünk…
1.. Nickünk lényegében 3 embert takart, nem egyet – mára már csak kettőnket, hiszen társunk lelépett. Volt rá oka… Amikor sokadik sikeres versenyszereplését követően ismét interjút adott, szóvá tette a magyar testépítés hátterében zajló mocskos ügyleteket. Ezt követően az egyik érintett meglátogatta két szekrényhátú haverjával és finoman szólva – azaz állatian – jobb belátásra bírta. Hadd ne részletezzük…
Másik társunk bűne az volt, hogy egy határon túli versenyen azt találta mondani az öltözőben, hogy a férfi csapattársak tekintetében nem piros-fehér-zöld, hanem szivárványszínben kéne legközelebb indulnunk. A magyar csapat egyik vezetője ekkor odarohant, magát exkuzálva odébb terelte a poén érintettjét – a szétkúrt seggű botrányhőst-, majd kijelentette, hogy ha ez valakinek nem tetszik és képtelen kussolni, annak nem kell versenyeznie!
Mintegy zárójelben jegyeznénk meg, hogy e két srác úgy lett többször 1., 2., 3. ill. 5. helyezett itthon és külföldön, hogy közben főiskolát végeztek – jelessel -, e mellett dolgoztak és úgy készültek minden megmérettetésre, hogy egy gramm anabolikus szteroidot vagy növekedési hormont sem használtak! Kivárták, amíg normális és egészséges módon felfejlődnek. Türelmesek voltak – és karakánul szókimondóak. Meg is lett az eredménye…
Ezek után ki meri felvállalni ilyen egyenes módon a véleményét, hacsak nem valami eszement – feltéve, hogy még versenyezni akar…
Hát itt tartunk.
2. Lehet, hogy nem kellett volna azt az átkozott névsort, amit megkaptunk, nyilvánosságra hozni, de az már mégsem járja, hogy három bebukotton veri el mindenki a port – akiknek képeit cenzúrázatlanul betettétek -, s eközben a többi, sokkal több disznóságot elkövetve, papol mindenről!
Miért kellene kettős mércét alkalmazni ill. elviselni?
3. Akik a testépítésre szégyent hozó palimadarak mellett olyan vehemensen kiálltak, tegyék már meg, hogy mondanak két-három olyan sportágat, amelyben ezt a sok szennyet eltűrik nálunk. Mert mi ugyan nem tudunk. Látta valaki például az olimpiai aranyemberünket Vajda Attilát szólóban, esetleg a pólócsapat tagjait közösen maszturbálni? Ugyanis ez már pornográf kategória – ha esetleg ...boy nem tudná… Innentől kezdve mit keres a válogatottban?
Emberek, valami nem stimmel az agyakban.
4. Egyfelől nem vagyunk homofóbok, mert szerintünk ezerrel különb emberileg egy Bob Paris vagy Chris Dickerson, mint egy Szakács Sanyi, Halmi Pista vagy Erdős Ádám, másrészt viszont nem is bújunk buzi weboldalakat, mert a net egyik legkomplexebb bodys linkgyűjteményét, a MUSCLEHUNTER-t szoktuk böngészni - itt tartották és tartják ma is a body.builder.hu-t és a tesztoszteron.hu-t a világ élvonalába tartozó szuper site-ok között számon. Az már más kérdés, hogy a rengeteg kiváló cím mellé – nagy tömegben – már olyan oldalak is szerepelnek, melyek miatt e központi site megköveteli a belépőtől a nagykorúságot!
5. Ami egyes – ártatlanul megbélyegzett, vagy annak tartott – társainkat illeti, nem árt tudniuk, hogy mi ment ki róluk a nyilvánosság elé. Védekezniük, cáfolniuk lehet, de azzal is tisztában kell lenniük, hogy azok az erkölcstelen pénzes fazonok, akik elkapták őket egy-egy diszkrét fordulóra, bizony nem egyszer kitálaltak róluk a neten, nem csak írásban, de privát fotókkal is… Bizony.
Azok pedig, akiket bizonyos perverz állatok megkörnyékeztek, már ismerik azoknak a spirál-albumoknak a fényképanyagát, amelyekkel megpróbálják a még tanácstalan fiatalokat beszervezni. Ezek tudatában nem kéne annyira tagadni, mert nincs értelme…
Inkább a felvilágosító munkával kéne foglalkozni.
6. Nem hisszük, hogy a testüket áruba bocsátó bodys társainkat meg kéne értenünk, hiszen senki sem kényszerítette őket arra, hogy minden perverz dolgot bevállaljanak. Azt sem hisszük, hogy pusztán pénzszűkében teszik, amit tesznek. Nem hisszük, hogy ezt a tendenciát, ami egyre károsabb méreteket ölt, el kéne fogadnunk.
7. Akik pedig e téma felvetését kérik számon Steve Namattól, azoknak csak annyit üzennénk, hogy egyszer nézzenek meg egy AIDS-ben szenvedő, haldokló embert. Azt a látványt – amíg élnek – nem fogják elfeledni, soha.
Nos, ennyi.
Köszönjük.
Mivel mi sem szeretnénk kettős mércét alkalmazni, itt egy sor link azoknak, akik saját igazukat akarják bizonyítani e kényes, kétes ügyekben. Biztosan sokan kapják fel a fejüket és kezdenek majd átkozódni, de egy biztos – a Charles Atlas és George Sandow által fémjelzett ősi bodybuilding a Weider testvérek alatt kezdett felfejlődni és egyben tökéletesen lezülleni.
A legnagyobb testépítő fórumok – és nem holmi buzi-oldalak - cikkei szubjektívek, de az immár történelmi magazin-anyag egyszerűen megdönthetetlen bizonyíték…
Most tegyen valaki igazságot!
Bodybuilding is dead – or tad gay:
http://www.elitefitness.com/forum/chat-conversation/bodybuilding-dead-140565.html http://www.tmuscle.com/free_online_article/sex_news_sports_funny_grok/testosterone_nation_207tc2 WEIDER’s gay porn realm:
http://www.musclemecca.com/showthread.php/wtf-joe-weider-published-gay-porn-42371.html?s=7dfbe96f4d6b781dc64d9ec3cfcb9389&p=556501 http://www.queersighted.com/2008/11/12/vintage-beefcake-in-nyc/ Korai testépítő média:
http://www.malephysiquevintage.com/photoalbum1.html http://veryverygay.blogspot.com/search/label/bodybuilders http://www.timinvermont.com/vintage/index.html http://homobilia.com/advanced_search_result.php?keywords=physique&search_in_description=1&sort=2a&page=3&osCsid=4a317063680d1259408a05d1d23f3625 Testépítő magazinok Weiderék színrelépésétől:
http://vintagemusclemags.com/mags.php?c=235 http://vintagemusclemags.com/mags.php?c=11 http://vintagemusclemags.com/mags.php?c=61http://vintagemusclemags.com/mags.php?c=75Interview on GOLD’S GYM:
http://www.hunkvideoonline.com/library/dakota/index.html http://www.ergogenics.org/116.html