Vazzeg úr
ön még gyúr?
Jelentem: igenis!
Sok megosztani valóm nincs, nem sok időm jut az edzésre, se a kajálásra, jelenleg hajrá van, most decemberben tetőzik nekem a pörgés, meg ugye asszonnyal is rohangálunk mindenfelé, szóval fákk
Na majd lesz jobb is
Addig is itt egy kis összegzés, egy másik fórumba raktam be, ollózom:
"Lehet senkit se érdekel (biztos) de azért beírom: 3 hete vége a tömegelésem 1. fázisának. Sajnos a kitűzött célokat nem sikerült (megint) elérni, betudom ezt a betegségnek, és a kaja kevés mennyiségének, főleg a CH volt alacsony. Másrészről életem legjobb tömegelése volt, ugyanis masszívan 48 felett vannak a "paták", a derekam pedig 92cm. Kockák még megvannak
Vállam jól feljött, mint emlékeztek küzdöttem vele rendesen, mostanára kezd elfogadható lenni, ami annyit tesz, hogy látszik valami már
Hamarosan lesz kép is, pár nap múlva, sok különbség nem lesz a diétáshoz képest, hiszen akkor 94-95kg voltam, most meg csak 97-98 körül ingázok, de ha 2 hónap alatt felpakoltam akár 2kg izmot (tisztán!) akkor nekem már megérte. Akik láttak SB-n láthatták, hogy egyáltalán nem vagyok behízva, nálam ez is eredmény
Ja és még valami: a levezetésbe beleraktam a Reatin2-t és az Advanced PCT-t, próbáljátok ki, nálam átmenet nélkül sikerült a levezetés, tehát semmilyen törést nem tapasztaltam, persze ezek mellett a szokásos nolva/clostyl/hcg megvolt.
Most pihi Január 1-ig, aztán következik a 2. felvonás! Stay tuned!
"