Power Zóna a Move Day-n
Budapest, október 25-26
2005 novemberében a debreceni Fitparadén vette kezdetét az immáron 7. alkalommal megrendezésre kerülő Pump & Run versenysorozat. Az ötletet a több évtizedes múltra visszatekintő Arnold Classic versenyszáma adta, ahol 5 km-es futáson és sajátsúlyos fekvenyomásban mérettetnek meg a versenyzők.
Az általunk szervezett „tömegsportosított” Pump & Run, sportolók és amatőrök részére is teljesíthető távokat tartalmaz. A három év pozitív tapasztalat és a verseny egyre nagyobb népszerűsége a folytatásra ösztönöz bennünket. 2006-tól a kevésbé kitartóak, de nagyon erősek, fekvenyomásban is próbára tehetik magukat.
Pump&Run:
Mint a neve is mutatja, nyomás és futás. A versenyzők először fekvenyomnak (a fiúk a testsúlyuk 80%, lányok 40%-ával) maximum ismétlést. Ezután futógépen teljesítenek (a fiúk 2500m-ert, a lányok 1500m-ert). A futóidőt átváltjuk másodpercbe és nyomásonként 15mp-t levonunk az időből és természetesen a legrövidebb idő nyer. Az USA-ban az Arnold Classic-on kezdték el ezt a versenyt megrendezni. Főleg azok a nem hivatásos sportolók remekeltek rajta, akik a munkájuk miatt kell hogy kitartóak és erősek legyenek. Tengerészgyalogosok, rendőrök, tűzoltók vitték a prímet.
Fekvenyomás:
Azt hiszem ezt nem kell magyarázni, hiszen aki edzőterembe jár az nyomott fekve. A cél az amatőrök felkarolása volt, akik nem profik de tehetségesek ebben a sportágban, nincs drága nyomóruhájuk de, keményen edzenek, és motivációt tudunk adni az edzéseiknek a felkészüléssel!
Push Pull lifting:
Ez a sport szintén amerikai, az erőemelés egy egyszerűsített formája, ahol kivették a guggolást és maradt a fekvenyomás és a felhúzás összeredménye! A tengeren túl az amifocisok egyik legfontosabb kiegészítősportja az erőemelés. Itt sem lehet erősített ruhát használni talán ezért és a térdgyilkos mivolta miatt esett ki a guggolás. Persze az erőemelés tömegsportosításának ez sokat segített!(sajnos ennek megrendezése Siófokon elmaradt, de a következő rendezvényeinken újra lesz)
Max Pump:
Ez a sport az én újításom a zónában, mert azokat is meg akartam mozgatni, akik nem max. erejükkel tünnek ki nyomásban, hanem az erő-állóképességükkel! Mindenkinek a saját súlyába kell nyomni maximális ismétlést!
Szóval ezek a versenyek töltik ki a mi EXTREMEFIT POWER ZÓNÁNKAT. Remélem valamelyikhez te is kedvet kaptál az ismertetőt olvasva!
És most egy kis kedvcsináló a nyári siófoki verseny eseményeiről:
http://www.muscleteam.hu/Siofok_Powerzone_2008_fooldal.htm