Tudjátok, szokszor jut eszembe ilyenkor, amit én az "átkosban" az általános iskolában hallottam...
Hogy én HÁTRÁNYOS HELYZETŰ vagyok, mert egy szülő nevel... tök rosszul éreztem magam ettől... és mindig úgy is kezeltek alsóban, hogy a hátrányos helyzetű kislány azért hiperaktív, meg pofázik az órákon, mert "nincs apja"... Nem basszus, nem azért pofázik, mert "nincs" apja, mert van neki, csak nem itt, meg azért pofázik, mert tud már évek óta olvasni meg írni, meg már rég olvasott arról, amit ti most oktattok neki, és unja... azért...
És persze ott voltak a nem hátrányos helyzetű osztálytársaim, akiknél hol anya piált, hol apa, hol mindkettő, ők jártak sörért meg páleszért a szülőknek a közértbe, meg a kocsmába, hogy otthon részegen jól elverhessék, meg ordibáljanak velük...
És én voltam a hátrányos helyzetű, aki egy nyugodt családi életet élt, csak akkor volt kiabálás, ha tini koromban kiprovokáltam... és anyám mindent megadott nekem szeretetben, és anyagiakban is, amennyi tőle telt... nem volt az sok, de nekem elég volt(mármint az anyagi része nem volt sok
)... Amellett, mivel 6 hónapos voltam, mikor a szüleim elváltak, nekem nem hiányzott az apám, teljesen természetes volt számomra, hogy az én családom úgy néz ki, hogy anya+ a kislánya. Persze mindemellett tudtam, hogy egy ha én gyereket szeretnék, azt szeretném, hogy anyával meg apával nőjjön fel, de ha nem megy, akkor én is fel tudom nevelni egyedül...
Szóval nehezen élem bele magam az ilyen családi drámákba, és ilyenkor még jobban úgy érzem, hogy anyukám nagyon sokat tett értem, és nagyon hálás vagyok ezért (is) neki...