Lalika szerintem átérzem a helyzeted! Én 86-ban születtem, kb 3 éve edzek, bár csak másfél éve csinálom nagy odafigyeléssel(kaja, edzés, pigenés rendeben van). Én és néhány haverom egy konditermet vezetünk egy egyetemen ahol tanulunk, szóval láttam én már sok mindent. Én azt figyeltem meg, hogy akik a táplálék kiegészítőkre ilyen sokat költöttek mint te relatíve nem sőt eseteiben gyengébben fejlődtek azoknál, mint akik rendes kajákkal bevitték a megfelelő tápanyagokat és megdobták mondjuk egy edzés utáni turmixxal. Persze ez csak arra a szintre igaz, akik nem versenyző szintűek, ugyanis tápkieggel próbálták behozni a hiányosságokat. Ezt így a topicot olvasva elvetném. De azért meg próbálkoznék egy-két tanáccsal.
Szerintem érdemes lenne egy hetet esetleg pihenned(pl. mondjuk egy hétig úszni járj). Én HST-s edzéstervvel tömegeltem és ott is a beiktatott dekoncentrálás az egyik alapja a koncepciónak. Másik dolog szerintem próbáld meg a megfeleő mennyiségű fehérje és szénhidrát bevitelét kiegészítők nélkül megoldani ugyanis azon a szinten, amin vagy szerintem még simán megoldható(legalább is nekem megy). Még valami eszembe jutott, lehet hogy papiron jó az edzésterved, csak éppen te nem hajtod végre megfelelően. Ez alatt azt értem, hogy edzés közben szabályosan hajtod-e végre a gyakorlatokat, illetve hogy megfelelően variálod a gyakorlatokat, a súlyokat, a pihenőidőket, a szériaszámokat. Nagyon fontos dolog még szerintem a fejlődés útján, hogy a megfelelő izomérzet kialakuljon(ezalatt azt értem, hogy ne mechanikusan emeld a súlyt, hanem megfelelő izomcsoportra koncentrálva).
Remélem tudtam segíten! És ne sértődj meg, ha lekezelőnek tűnik egy két feltételezésem, de ezeket a hibákat figyeltem meg elősorban a teremben! Ha gondolod akkor priviben küld el az e-mail címedet és küldök neked sok cikket, amik lehet segítenének, amugy nekem is Anthony Presciano a példaképem(legalább is hasonló formát szeretnék elérni).