Jelenleg a súlyom olyan 84,5 kg környékén van, s olyan 169cm magas lehetek. Szóval a súlyomat meg tudtam tartani, de az első versenyen már 80 alatt leszek. S remélem ez azzal fog párosúlni, hogy az "izomtömeg" megmarad.
Erességről meg annyit, hogy pénteken Pécsett volt fotózásom, s nem éppen jött úgy össze a kajám, ahogy szerettem volna, s a képek.....nem is tudom, hogy fogalmazzak....nem lettek előnyösek? Ha diplomatikus akarok lenni, akkor így fejezném ki magamat. A szar kajálást s idegességet a sulinak tudhattam be, s annak a ténynek, hogy egy nap 3-4 vizsgám volt. Szóval meló és suli mellett ment az edzés, amit hálla az Istennek, úgy tudtam összehozni, hogy nem teljesen szart ettem péntek-szombati napokon.
Viszont voltam csütörtökön otthon, s a mamám megkérdezte (az erességemmel kapcsolatban), hogy nem fáj-e?
Ennek örűltem, de másnap elszállt minden a lényegre, vagyis a fotózgatásra