"Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk.
Vagy nem akarunk érteni!
Ilyen is van.
Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem óhajtja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot.
Nézem a tévét, a nemzeti ünnepeink lelkes szónokait, a politológust, a szakértőt, a mindig mindent pontosan értő hírmagyarázókat, a "vidám" műsorban tele szájjal röhögő szerencsétlen színészt (ott a pisztoly a lelki fiókjában), a "Vigyázz, adásban vagy!" után hirtelen megjelenő hazug mosolyt, a szemek álvidám csillogtatását, hallom a "természetes" és "őszinte" hangokat, és hirtelen felbukkan bennem ifjú apaságom döbbenetes élménye, amikor odafordultam a feleségemhez, és azt kérdeztem:
- Mit mond???!!
És ez a jobbik eset.
Mert itt még értem, és felfogom, hogy nem értek valakit. Hogy nem azt mondja, szegény, amit él.
A baj ott van, amikor ezt már természetesnek veszem.
Hogy ilyen az élet: hamiskártyázás. Hogy csakis a felszín van, önérdek, szerepjátszás, viselkedés, kölcsönös becsapás és önbecsapás.
Itt ugyanis az a nagy veszély fenyeget, hogy a lelkünk valósága felhozhatatlanul mélységbe süllyed.
És élünk, és meghalunk - de már fogalmunk sincs, hogy miért.
Igen, egy élet telhet el úgy, hogy a lelkünk mélyvalósága meg se szólal.
S ha véletlenül mégis - mert feltör, vagy gejzírként kirobban belőlünk valami igaz -, a másik nem hallja meg.
Ez az állapot az, amikor már semmi közünk sincs egymáshoz.
Úgy hívják: szeretetlenség."
Müller Péter: Varázskő (részlet)
Téma: Alap és pozitív gondolatok a mindennapokra (Megtekintve 134310 alkalommal)
