Még hozzátenném, ha már nem a test számít fitnessben az IFBB-nél, akkor nagyobb hangsúlyt adhatnának a gyakorlatoknak.
Volt szerencsém végigkisérni a lányok felkészűlését, és kimerem jelenteni, hogy ebben az esetben a mi lányaink lennének az Európa Bajnokok.
A Barbi gyakorlatától én elszédültem. Ennyi tökéletesen véghez vitt elemet én gyaksiban még nem láttam. Minden hódolatom a Magyar Fitness-es lányoké.
Most kaptam a hírt,bár pontos helyezéseket nem tudnak még,de Kerék Barbi nem került 10-be.
Méri Reninek sikerült,de a 6-ba nem tudott bekerülni.Nagyon fiatalok még ők(Barbi 17,Reni még nincs 16).
Ebben a korban nehéz versenyezni (főleg testben,sőt inkább csak testben) a felnőtt korosztályban.Hiszen még semmi idejük nem volt súlyzózni,különösen azokkal szemben nehéz,akik esetleg már több 10 éve izmoznak vagy legalábbis keményen edzenek.
Természetesen ezért nem láthatunk 20 év alatti világ-európabajnokot akár fitness,akár testépítő sportban.Ahhoz hogy elérhesse egy versenyző a körülbelüli igazi potenciálját ,tömegét,arányait,érettségét,úgy gondolom be kell töltenie a 24-25. életévét....
A lányoknak az igazi megmérettetés 2 hét múlva lesz,Budakalászon,ahol bizonyíthatnak.Bízom benne hogy fognak is,mert rengeteg munka elé néznek a következő 2hétben
.........