Szerintem az elhízás gyakran lelki okokra vezethető vissza. Elég sok emberrel találkozom, akik azt mondják, hogy jó lenne lefogyni, de mikor felvázolom, hogy nagyjából mit, meg hogyan kellene változtatni a kajáláson, akkor teljesen megdöbbennek, hogy ez túl drasztikus, ők erre nem képesek. Mármint arra, hogy reggel, a zsírban sült tojásrántottához ne ketchupot nyomjon. Vagy arra, hogy este ne két-három üveg sörrel öblítse le a pörköltet. Meg sütit csúsztasson utánna. Mert jönnek azzal, hogy így is mennyi baja van az életben(sikertelenség, nem becsülik meg, és még betegek is - azon nem gondolkoznak, hogy ez mind a túlsúly miatt van), nem fogja még a kaját is megvonni magától, hiszen ez az egyetlen öröme! Meg nekem amúgy is könnyű, mert mivel én edzek, bármit ehetek, úgyis izom lesz belőle Meg én átalakítom a zsírt izommá Szóval amíg fejben nem tiszta valaki, addig kívülről sem fog változni semmit sem. Csak szarabb lesz, és ettől még szarabbul érzi majd magát, és a legtöbben embernek innen soha nincs kiszállás.
Ebben teljesen egyetértek veled George!
Gyerekkoromban én is ellgé duci gyerek voltam,de akkoriban ez engem nem is zavart,aztán ahogy cseperedtem felfelé,annál jobban gömbölyödtem kifelé
ugyebár változtatni akartam a dolgokon,és mint a többi gyerek én is a focizástol vártam hogy majd a sok futástól lefogyok,de ez nem igy lett(mivel edzések után annnyi édességett nyomtam magamba,hogy a futással elégetett kalóriát vissza is pakoltam magamra,és én is a kétségbeesesés szakadékán találtam magam,de nem adtam fel,mert a fejemben eldöntöttem hogy le fogok fogyni!És a törik a szakad én megcsinálom
nem volt egy állom az a 1,5 év amitt végigcsináltam 101-78 killóra sikerült lefogynom,rengeteg mozgással(értek ezalatt küzdősportott,futást és minden olyan sprotott amiben zsirt égethetek)és a kajázás is fő szempontott alkotott!Azóta hogy sikerült a felesleges masszát eltávolitani,a súlyzós edzés vált a mindenemé és lassan három év kemény munkája van abban hogy 78 kg-ról 93 kg gyarapodttam,igaz nem 5%-ék a testzsírom
!Ezzel a hozzászólásommal nem magam akkarom dicsérni,csak azt akkarom mondani,hogy fejben kell eldönteni a dolgokat,és utána rengeteg kitartás,kitartás és akartat kell,meg lehet csinálni!