Ez más jellegű video teljesen profikról, tavaly mi is szinte csak ilyen edzéseket csináltunk, nem is jártunk terembe, állat volt, crossfit
Engem érdekelne ez az edzésmódszer. Nyomnám szívesen 1-2 hónapig. Kicsit félteném mondjuk az ízületeimet, lehet nem bírnák, meg persze lábazni lábaznék mellette.
májustól szerintem szeptemberig csak ezzel foglalkoztunk bunyó mellett, igazából semmi bonyolultat nem kell elképzelni, húzódzkodó keretünk sem volt, hanem a focikapu hátsú támasztó rúdjának vízszintes részén csináltunk amit lehetett. 5ös szériákban mindig amennyi ment, bicepszre, szűken, közepesen szélesen, fordított fogással is, hátra is húztunk ugyanígy, igazából nagyrészt csak ilyen úgymond rendezetlen rendszerben dolgoztunk, eltelt pár hét, jöttek az Abzug-ok, Haskelep-ek, és ezek a féle bohóckodások amik videóban vannak, iszonyatosan gyorsan alkalmazkodik az izomzat ehhez, vagyis nekem úgy volt. De minden nap látogattuk a pályát, Gödöllőn a GEAC pályán volt egyedül húzódzkodó keret, ott jó volt.
Persze azért volt hogy a későbbiekben rendszert vittünk a dologba, egyik budapesti crossfit terem jóvoltából és szakértelméből minden napra jutott valami finom kis 20-30 perces edzésterv. Húzódzkodás - négyütemű (fekvőtámaszt belenyomva!) - Kettlebellel is számos mutatván, szóval ezerféle lehetőség volt és komolyan jobban néztem ki mint valaha, most a hideg miatt nem csináljuk, mert ez szabadban az igazi, de majd ha jön a jó idő azonnal
Bunyó mellé meg a legjobb!
Most teremben általában heti 2-3 alkalommal a 300-at csináljuk meg időre, egyre hihetetlenebb eredményekkel
25 húzódzkodás (pull ups)
50 elemelés 60 kilóval (deadlift)
50 fekvõtámasz
50 zsámolyra ugrás (60 centis)
50 „ablaktörlõ” földön 60 kilós rudat tartva
50 Kettlebell (16 kg) felvétel és kinyomás (érintse a padlót ismétlések között)
25 húzódzkodás (pull ups)