2024. Október 06. - 09:22:45
Bodybuilding.hu Fórumok

Szerző Téma: Chat  (Megtekintve 3992540 alkalommal)

0 Felhasználó és 9 vendég van a témában

2010. Augusztus 04. - 15:35:32
Válasz #37575
Nem elérhető

Boresz

Nem konkrétan a hajnali esetre gondoltam,de a múltkorira (aki eltolatta a rendőrt) is lőhetett volna a rendőr ha tehette volna, mert veszélyhelyzetben volt vagy kerülhetett volna ,mert már üldözésben voltak. BUMM a fejbe és téma lezár. Ő sem először került a rendőrkocsiba hátulra. Plusz elkerülhető lett volna a tárgyalás, a börtön és még minden más is ami kiadással jár.
Lehet köpködni ,de én felfegyverezném a rendőröket ,erősen kiszűrném az állomány instabil tagjait,és legfőképp elvenném az állami cégek vezetőinek fizetésének nagy részét,a magyar fociba ölt ÖSSZES pénzt átcsoportosítanám, és ezeknek az utcai járőröknek adnám oda.Akiknek a jogait kibővíteném (na nem Dredd bírókat csinálnék) csak olyant mint Bondnak,ölésre felhatalmazva. Aztán a kis pöcsorrú autótolvaj, malaclopó,besurranó,uzsorás,családverő,focihuligán erősen meggondolná hogy bevállalja-e azt amit erős felindulásból 2 feles után kigondolt.
nem értek semmihez,csak azért vagyok itt mert jó a társaság

2010. Augusztus 04. - 15:44:50
Válasz #37576
Nem elérhető

atleeta

a halálbüntetést kihagytad  ;-oo-;
Ma kezdődik életed hátralevő része...

http://www.youtube.com/watch?v=Bt1BDSAzHOA

2010. Augusztus 04. - 15:47:10
Válasz #37577
Nem elérhető

Boresz

Nem konkrétan a hajnali esetre gondoltam,de a múltkorira (aki eltolatta a rendőrt) is lőhetett volna a rendőr ha tehette volna, mert veszélyhelyzetben volt vagy kerülhetett volna ,mert már üldözésben voltak. BUMM a fejbe és téma lezár. Ő sem először került a rendőrkocsiba hátulra. Plusz elkerülhető lett volna a tárgyalás, a börtön és még minden más is ami kiadással jár.
Lehet köpködni ,de én felfegyverezném a rendőröket ,erősen kiszűrném az állomány instabil tagjait,és legfőképp elvenném az állami cégek vezetőinek fizetésének nagy részét,a magyar fociba ölt ÖSSZES pénzt átcsoportosítanám, és ezeknek az utcai járőröknek adnám oda.Akiknek a jogait kibővíteném (na nem Dredd bírókat csinálnék) csak olyant mint Bondnak,ölésre felhatalmazva. Aztán a kis pöcsorrú autótolvaj, malaclopó,besurranó,uzsorás,családverő,focihuligán erősen meggondolná hogy bevállalja-e azt amit erős felindulásból 2 feles után kigondolt.
a halálbüntetést kihagytad  ;-oo-;
ott van az,csak bujtatva és azonnali végrehajtásban  ;D
nem értek semmihez,csak azért vagyok itt mert jó a társaság

2010. Augusztus 04. - 17:07:44
Válasz #37578
Nem elérhető

Cressler

Egy kommandós (kiképző) szavaival élve : "nekünk ezredmásodperceink vannak a fegyverhasználtra, ami alatt mérlegelnünk is kell, míg az ügyészségnek hónapjai, évei arra, hogy megállapítsa a jogosságát"  
The Iron is the best antidepressant I have ever found. There is no better way to fight weakness than with strength. Once the mind and body have been awakened to their true potential, it's impossible to turn back.

"Tudnod kell, hogy a felhőkön túl mindig kék az ég!"

You want something? Go and get it!

2010. Augusztus 04. - 17:38:49
Válasz #37579
Nem elérhető

George

Egy kommandós (kiképző) szavaival élve : "nekünk ezredmásodperceink vannak a fegyverhasználtra, ami alatt mérlegelnünk is kell, míg az ügyészségnek hónapjai, évei arra, hogy megállapítsa a jogosságát"  
Jedik :-O

2010. Augusztus 04. - 19:00:49
Válasz #37580
Nem elérhető

Lalika85

Hali!

Party szombatra? :D

Nem tűnik rossz kis bulinak ha olyan a zene mint a videón....

http://lupabeach.hu/

Volt már itt valaki? Vagy most megy?
Akadályt csak az lát, ki leveszi szemét a célról.

Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.

Az őszinteség fájdalmat okozhat,de a hazugságot ritkán bocsájtják meg

Zsán Klucsó Alajos (Az Örök Mosolygó)

2010. Augusztus 04. - 20:54:07
Válasz #37581
Nem elérhető

Cressler

Egy kommandós (kiképző) szavaival élve : "nekünk ezredmásodperceink vannak a fegyverhasználtra, ami alatt mérlegelnünk is kell, míg az ügyészségnek hónapjai, évei arra, hogy megállapítsa a jogosságát"  
Jedik :-O
nem egy hanem több :D de elég gyorsak :)
The Iron is the best antidepressant I have ever found. There is no better way to fight weakness than with strength. Once the mind and body have been awakened to their true potential, it's impossible to turn back.

"Tudnod kell, hogy a felhőkön túl mindig kék az ég!"

You want something? Go and get it!

2010. Augusztus 04. - 21:41:32
Válasz #37582
Nem elérhető

bandus

Ma délelőtt az egyik áruház parkolójában megyek a autóhoz...odajön egy öreg, szép fehér ing, nadrág, normálisan felöltözve, tisztán, megborotválkozva, látszik rajta, hogy nem éppen egy irodában dolgozta végig az életét. Mintha a saját nagyfateromra néznék rá. Köszön, és kér egy kis pénzt kenyérre, mert azt mondja három napja nem evett. Ránézek, látszik, hogy nem piás, a szeme is tiszta, nem a csatornából mászott elő éppen. Adok neki egy ezrest, ő majdnem sírni kezd, és hálálkodik. Én meg mondom, hogy nem tesz semmit, beülök, elhajtok, és közben az jár a fejemben, hogy mennyire hánynom kell ettől az országtól. Vajon mi is így végezzük? Én biztos nem, de ha ezekre az emberekre gondolok, aki végigdolgozták az életüket, netán még a háborút is megjárták a hazáért, és most ezt kapják cserébe...nem tudom, hogy jó irányba megyünk-e.

respect :-){

ha tehetem én is adok néha, de azért egyetemistakén ez elégritkén fordul elő... viszont egyre biztosabb vagyok benne, hogy lelépek innen. külföldön jobban virágzik az atommaghasasztás :D és még a fizu is 5 számjegy körül mozog... ($/euro...)

??????

?

5 számjegyű fizetés, dollárban, vagy euróban mérve.
"200 Danabolnak magában nem állnék neki,de tény,hogy a methandrostenolonnak az izomépítő hatását érdemes kihasználni legalább 1x-az életben..." by player

2010. Augusztus 04. - 21:53:14
Válasz #37583
Nem elérhető

mack

nemvágom...havonta mondjuk 10.000 $ vagy Euro...de ki kap ennyit?

2010. Augusztus 04. - 22:10:20
Válasz #37584

Az atomiparban ezek még nem is olyan nagy pénzek... amellett, hogy egy erőmű felépítése 6-8-10 milliárd usd. szóval egy jó atommaghasasztó simán :) a paksi bővítés is több ezer milliárd forintos projekt lesz, például.
"200 Danabolnak magában nem állnék neki,de tény,hogy a methandrostenolonnak az izomépítő hatását érdemes kihasználni legalább 1x-az életben..." by player

2010. Augusztus 04. - 22:14:46
Válasz #37585
Nem elérhető

mack

és te szeled ketté az atomokat? vagy miazisten?????...  :-/-(-:

2010. Augusztus 04. - 22:20:36
Válasz #37586
Nem elérhető

bandus

jah, olyasmi :)
"200 Danabolnak magában nem állnék neki,de tény,hogy a methandrostenolonnak az izomépítő hatását érdemes kihasználni legalább 1x-az életben..." by player

2010. Augusztus 05. - 08:58:43
Válasz #37587
Nem elérhető

George

Jaj mack, ha a protonokat és a neutronokat sikerül szétválasztani egymástól, hatalmas energiát nyernek a hasadással. Ezt mindenki tudja ;D

2010. Augusztus 05. - 09:00:08
Válasz #37588
Nem elérhető

George

Ma délelőtt az egyik áruház parkolójában megyek a autóhoz...odajön egy öreg, szép fehér ing, nadrág, normálisan felöltözve, tisztán, megborotválkozva, látszik rajta, hogy nem éppen egy irodában dolgozta végig az életét. Mintha a saját nagyfateromra néznék rá. Köszön, és kér egy kis pénzt kenyérre, mert azt mondja három napja nem evett. Ránézek, látszik, hogy nem piás, a szeme is tiszta, nem a csatornából mászott elő éppen. Adok neki egy ezrest, ő majdnem sírni kezd, és hálálkodik. Én meg mondom, hogy nem tesz semmit, beülök, elhajtok, és közben az jár a fejemben, hogy mennyire hánynom kell ettől az országtól. Vajon mi is így végezzük? Én biztos nem, de ha ezekre az emberekre gondolok, aki végigdolgozták az életüket, netán még a háborút is megjárták a hazáért, és most ezt kapják cserébe...nem tudom, hogy jó irányba megyünk-e.

respect :-){

ha tehetem én is adok néha, de azért egyetemistakén ez elégritkén fordul elő... viszont egyre biztosabb vagyok benne, hogy lelépek innen. külföldön jobban virágzik az atommaghasasztás :D és még a fizu is 5 számjegy körül mozog... ($/euro...)

??????

?

5 számjegyű fizetés, dollárban, vagy euróban mérve.

nemvágom...havonta mondjuk 10.000 $ vagy Euro...de ki kap ennyit?
Ezt a lóvét a gyógyszeriparban is megkeresik ::)

2010. Augusztus 05. - 11:40:05
Válasz #37589
Nem elérhető

csesztike

Meg még néhány hölgyek által választott "szakmában" is! ;D
"...Én nem vagyok rossz csak így sikerült..." :D
(Jessica Rabbit)