Elsőre nem tudtam, hogy hova is írjam, de aztán a "chat"-szobát láttam erre alkalmasnak, szóval olvassátok és tanúljatok!
Csütörtökön mentem volna edzeni a jó öreg Echo fitnessbe, ahova is 2-3 éve járogatok, s a hosszú idők folyamán ki is harcoltam, hogy saját versenyzőjükként tekintenek rám, s békén is hagynak, még ha nem is úgy edzek mint a többi "tag". Folytatva: Szóval csütörtökön mentem volna edzeni, mire láttam, hogy felfeszítették a szekrényemet és elloptak belőle mindenemet. (Cipő, nadrág, edzőnaci, pólók, heveder, kampó stb...). Elsőre nem hittem el, s mikor mentem a teremigazgatóhoz (aki állítólag jó haverom), csak annyit mondott, hogy ez van... Nem is lenne ezzel semmi gond, mert én vagyok olyan hülye, hogy a zárható szekrénybe bezárom a cuccaimat, s otthagyom, de egy héttel elötte szóltam, hogy erősítse meg a szekrényeket, mert egy hónapja lopások vannak a teremben. S már 2-3 edzőnek eltüntek a cuccai. Mondtam, hívja ki a rendőröket és vegyenek újlenyomatot, de lerázott, hogy nem vesznek fel jegyzőkönyvet. Szóval minden egyes dolog alól próbált kibújni. S nyugtatott, hogy ő nem gerinctelen és mindent megtesz, s elmegy a rendőrségre és feljelentést tesz. Ebből pont annyi lett, hogy a mai nap azzal rendezte le: "voltak fontosabb dolgaim is, mint elmenni". Ja és azt is ilyenkor azonnal felhozta, hogy többet tett értem, mint én ő érte, ha forintosítani akarja a dolgot. S megkérdezte mivel hozok neki többet, mint ő nekem? Mire mondtam, hogy minden felvétel ami rólam készűlt a teremben történt. A válasz: Ez az egy terem mögött áll egyedűl média. (Érdekes, még csak én nem láttam reklámozni ezt a termet sehol?)
A "baráti" beszélgetésből meg annyi lett, hogy a végén mondtam, akkor fizesse ki a cuccaimat abból a pénzből amit lenyúlnak a kasszából, a teremtulajtól. (mert ez már kezd nyílt titok lenni) Mire kérdezte miről is beszélek? Én meg szépen elmondtam, hogy a többletrendelésekről, a teremtulaj (Széles Gábor) felé el nem számlázott dolgokról, amiért teljes pultos és edzőcserét hajtott végre egy nap alatt. (mert voltak akik nem voltak hajlandóak ebben közreműködni).
Szóval zárásként: Budapest és a "barátságok" és a hülye vidéki emberek feltétlen bizadalma. Na ez a 3 dolog nem fér össze. Meg csak egy kérdés: Ki az az állat, aki egy versenyzőnek a cuccait nyúlja le versenyfelkészülés alatt?
Ebből is tanúltam, s most már tudom, hogy kb ennyire kell ebbe a terembe is többet mennem. Nem beszélve a non-sense higiéniai körülményekről, amikkel nem is foglalkoznak...
this is Hungary!