Azt hiszem ehhez nem tudok nem hozzászólni! Mack-nek igaza van, s azok akik ebbe bele tudnak gondolni azok beismerik, hogy az, hogy per pillanat így nézel ki, nem jelent semmit. Épp most írtam a saját blogomba le ezt, de itt is megteszem. Mint tudják azok akik közel állnak hozzám, hogy legutoljára 2008-ban versenyeztem s azóta beteg lettem. Olyannyira, hogy nem hogy edzeni nem tudtam, de annak is örültem, ha reggel anélkül keltem, fel, ha nem akartam megfulladni az öklendezéseimben. Egy cipőfűző bekötése hatalmas igénybevételt nyújtott számomra, s minden orvos azt mondta, hogy mostantól lehajolni sem hajolhatok le, vagy megműttetem magam, s onnantól kezdve szintén ez az állapot, mert mindig kiújjulhat az ami megvan. Nem adtam fel. Lefogytam 21-22 kg-ot s sajna ezt izomban tettem meg, de annak is örültem, hogy élek. Mikor reggel bele kellett néznem a tükörbe csak csalódottságot éreztem, a kiállásom ez miatt összerokkant, a sportban vetett hitem megcsorbult, s csak pár barátom volt az aki mellettem állt s még a hátam mögött is védett engem, mert -természetesen- mindenki csak arról beszélt, hogy: "Láttad a Vargát, mennyire összecsoffant, láttad hogy néz ki?" Nem adtam fel. Most olyan barátaim vannak, akik kiálltak nagyon rossz időszakot velem, olyanok akik akkor is fel tudtak rám nézni mikor nem voltam "izmos". Nem az a lényeg az életben, hogy per pillanat milyen külsőt hordasz. Ez csak egy pillanatnyi állapot ai gyorsan változhat s nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja ezt. De az élet nem fenékig tejfel. S ezerszer fontosabb dolgok vannak. CSALÁD, BARÁTOK, Egzisztencia, biztonság... És még azt hiszem sorolhatnám ezer évig. Mit érsz el azzal, ahogy kinézel most? Semmit. Ha meg viszonyítani akarsz, akkor sehogy sem nézel ki per pillanat, mert nálad és nálam is jobbak vannak itthon. Mindenkinél van vagy lesz jobb!!!! S ha ezt nem tudod felfogni, és átlátni, akkor tényleg ahhoz a kaszthoz tartozol. akik miatt ezt a sportot ott látják a kívülállók, ahol látják: A béka segge alatt sem!! Mindig legyen "B" terv, s mindig nézz körbe,mert attól hogy ebbe a fórumba írsz s sok "nem versenyző" elismerte, hogy jól nézel ki az sajna nem elég. Ha jól nézel ki, lépj színpadra, s bizonyíts!! Ne kifogásokat keress, mert azt mindig találsz! Nyisd ki a szemed, s téged sem nézünk mi le, akik már letettek valamit az asztalra!
Tisztelettel: Varga Dániel